Hírek

HALLÓKÉSZÜLÉK A GYEREKNEK? 5 TIPP, HOGYAN VÁLASSZ!

HALLÓKÉSZÜLÉK A GYEREKNEK? 5 TIPP, HOGYAN VÁLASSZ!

A TÖKÉLETES HALLÓKÉSZÜLÉK KICSIKNEK

A gyermekek hallása fejlődésük szempontjából már születésük pillanatától meghatározó. A korai hallásvizsgálatok jelentősen befolyásolják a kicsik kommunikációját, beszédértését és a világhoz való kapcsolódását. Amikor kisbabánknál, gyermekünknél diagnosztizálják a hallásvesztést, át kell, hogy gondoljuk és döntenünk kell a kezelésekről, a hallóképesség megfelelő fejlesztéséről, beszéd-, és nyelvterápiáról, de ami az első és legfontosabb mind közül: a megfelelő hallókészülék kiválasztásáról.

HOGYAN VÁLASSZUNK?

A technológiai fejlődésnek köszönhetően a hallókészülékek ma már kifejezetten gyerekek számára is elérhetőek, hiszen a gyártók felismerték, hogy mind a felhasználás módját, mind a zajkitettséget, mind pedig a használatot és környezeti hatásokat figyelembe véve teljesen más szempontoknak kell, hogy megfeleljen a hallásjavító eszköz, mint a felnőttek esetében. A hallókészülék-paletta ma már szerencsére elég széles ahhoz, hogy gyermekünk korát, élethelyzetét, tevékenységeit és szokásait figyelembe véve kiválasszuk azt az eszközt, amelyik leginkább támogatja őt a hallásban és beszédének fejlesztésében, melyhez az audiológus szakember minden esetben hatékony segítséget nyújt. De nézzük, mi mindent vegyünk figyelembe a hallókészülék kiválasztása során?

1. RÁGCSA-BIZTOS KÉSZÜLÉK

Az újszülött korban végzett hallásvizsgálatoknak hála ma már hamar felismerhető, ha probléma van babánk hallásával, ami hallókészülék beszerzését teszi szükségessé. Miután a picik még egyáltalán nem képesek arra, hogy vigyázzanak a készülékre, érdemes olyat választani, ami nemcsak kialakítását tekintve bababarát, de ellenáll a gyermeki felfedezésnek, vagyis a rágcsálásnak, a fogdosásnak, tapogatásnak, dobálásnak, nem kis mennyiségű nyálnak, és mind a könyökrészt, mind pedig az elemajtót tekintve biztonságos és hosszú távon egyenletes működést garantál.

2. TECHNOLÓGIA A TÖKÉLETES HALLÁSÉRT

Bár korábban a hallókészülékek szinte egy kaptafára készültek, a kor előrehaladtával az igények megváltoztak. Azok a hallókészülék gyártók, akik folyamatosan figyelik a piac változó igényeit, fejlett technológiai eljárásaiknak köszönhetően annak megfelelően dobják piacra újabbnál újabb termékeiket, hogy az igazodjon az emberi szokások és a környezet változásához, egyre nagyobb kényelmi funkciókkal bővítve készülékeiket. Annak idején a hallókészülék gyártás a felnőttekre fókuszált, pedig tudjuk jól, hogy ami jó nekünk, az közel sem biztos, hogy megfelel gyermekeink számára. Bizonyos készülékek éppen ezért kifejezetten gyerekek részére készülnek, hiszen amíg mi egy irodában vagy csendes nappalink kényelmes fotelében ülünk, addig gyermekünk az óvodában zajong, a játszótéren csúszdázik a pajtásaival, vagyis akárcsak mi, ők is teljesen más zajhatásoknak vannak kitéve. A hallókészülék választásakor az egyik fontos tényező a zajszűrés, amelynek mértéke bizonyos készülékeknél a körülményekhez mérten állítható is.

3. KÉNYELMI FUNKCIÓK

Hallássérült gyermekünknek éppen elég megküzdenie mindennapok kihívásaival, miért ne tennénk hát valamelyest könnyebbé ezt számára? Az izgő-mozgó, jövő-menő gyerkőcöktől miután nem várhatjuk el, hogy öt percnél tovább nyugalmi állapotban legyenek, nekünk felnőtteknek kell tennünk azért, hogy megkönnyítsük számunkra a kommunikációt. A vezeték nélküli egységek éppen ezeket a helyzeteket könnyítik meg, melyek Bluetooth technológiával csatlakozva hallókészülékükhöz lehetővé teszik számukra, hogy zajos környezetben, nagyobb távolságból is pontosan hallják, hogy miről beszél az órán a tanár, hogy miről folyik a szó az autóban a családi utazás során, vagy éppen több méter távolságból is figyelmeztetni tudjuk a játszótéren, hogy erősen kapaszkodjon a hintán. Ezek a kiegészítő egységek kisméretűek, és akár nyakunkba akasztva, akár a terem vagy egy asztal központi részén elhelyezve akadály nélkül biztosítja gyermekünk számára a hangok továbbítását és a zajmentes hallást.

4. SZÍNEZD ÚJRA

A gyerekek számára fontos, hogy környezetük befogadja őket és ők is ugyanolyan értékes tagjai legyenek a társadalomnak. A hallókészülék viselése sokszor kérdéseket vet fel a hallók részéről, ami azért sem baj, mert így legalább van arra lehetőség, hogy beszélgessünk, elmondjuk a tudnivalókat a készülékünkről és arról, hogyan lehet velünk egyszerűn kommunikálni, vagyis hogy edukáljuk kicsit környezetünket a nyitottságra és az elfogadásra. A hallássérült gyerekek számára viszont ez nem mindig könnyű, éppen ezért a gyártók olyan szín-, és dizájn választékot kínálnak, amely egyedi, vagány megjelenésével gyermekünk önbizalmát is építi, és segíti számukra az önmegvalósítást és a beilleszkedést.

5. FIGYELMEZTETŐ JELEK

Bizonyos gyártók gyermekek számára fejlesztett termékeit jelzőfénnyel látták el, ami nem abban segít, hogy a sötétben is lássuk, merre bóklászik szerelmünk gyümölcse, hanem hogy tájékoztatást adjon az elem töltöttségi szintjének állapotáról. Beszéltünk már arról korábban, sokszor micsoda problémát jelent eldönteni, hogy gyermekünk tényleg nem hallja amit mondunk, vagy csak úgy csinál, aminek forrása lehet az is, hogy a hallókészülékben lemerült az elem. A beépített jelzőfény erről ad nekünk egyértelmű tájékoztatás, így elkerülve a kellemetlen „mit nem ért már megint ez a gyerek” kommunikációs helyzeteket, a jelzőfény segítségével egyszerűen tájékozódhatunk arról, hogy működik-e egyáltalán hallókészüléke.

Kérdésed van? Hallássérüléssel, hallókészülékekkel kapcsolatos kérdéseiddel keress bennünket elérhetőségeinken! Szakembereink a teljes körű vizsgálatok elvégzését követően szívesen segítenek személyre szabottan összeállítani a megfelelő kezeléseket, és kiválasztani a tökéletes hallókészüléket az országban három helyen: Budapesten, Gyulán és Balatonfüreden.


Szerző: Eat, Move & Smile